Mi a Matuzalem » Matuzsálem?
30 éves kutatás eredménye a Matuzalem. A kutatók rájöttek, hogy a sejtek akkor működnek megfelelően, amikor pozitív és negatív töltéseik egyensúlyban vannak és egyik irányban sem térnek ki szélsőségesen. Amikor az egyensúlyi helyzet felborul, az azonos tulajdonságú sejtek reakcióba lépnek egymással, melynek következtében negatív folyamatok indulhatnak el. Amennyiben a szervezet védekezőképessége elég erős, képes önmaga helyreállítani a folyamatokat, de ez sokszor nem sikerül.
Amikor a Matuzalem fő hatóanyagát kiválasztották, egy olyan intelligens molekula csoportot vettek alapul, amely a szervezet rendellenes működését képes megakadályozni, a már végbement káros folyamatokat pedig felismeri és legalább részben képes azokat helyreállítani.
A Matuzalem világszabadalom által védett, melynek feltalálója Jan Kerestéš Jr. atomtudós, akit WIPO-díjjal jutalmaztak 2009. április 24-én. A - a következő linkre kattintva új ablakban elérheti a WIPO oldalán a díjazott adatlapját - WIPO az ENSZ egyik szakosított szervezete, a Szellemi Tulajdon Világszervezete, mely 1967-ben jött létre azzal a céllal, hogy ösztönözze a kreativitást, valamint világszerte megteremtse a szellemi tulajdon védelmét.
Lassítja le szervezete öregedését! Segítsen immunrendszerének, hogy bármiylen problémával meg tudjon birkózni.
Szabaduljon meg a felesleges szabadgyököktől!
Csak a Matuzálemre jellemző tulajdonságok
A Matuzalem aktív hatóanyagainak kémiai összetétele: átlagosan 3,4 flavon-diol derivátum és növényi eredetű flavonoid-komplex - főként kyanidinok, katekinok és leukoantocyanidinok. A Matuzsálem ezeket az összetevőket a mono formáktól az oligomérig tartalmazza. Ezek az anyagok jelen vannak például a piros szőlő magjában és a fekete és zöld tealevelekben.
A Matuzalem 1018-1022 párosítatlan elektronnal rendelkezik és forgás/grammonként, kb. 2000-5000 dalton a molekula tömegük.
Hatóanyag-tartalom szempontjából a Matuzalem oldatot úgy állították össze, hogy toxikus hatást ne válthasson ki a fogyasztása. Az így beállított töménységi fokon a molekulák képesek intelligens módon kommunikálni a szervezettel és abba bekerülve közös terv alapján elsődleges problémákat oldanak meg. Alapvető tulajdonságaik és a bennük nagy számban található elektronok által a kifogó - scavenger - kategóriába sorolhatók, melyek az antioxodánsok egyik kiemelkedő kategóriáját alkotják. Így tehát a legmagasabb fokú hatékonysággal bírnak szabadgyök-kifogás szempontjából.
A Matuzelem egyik legfőbb előnye, hogy a szervezet által előállított L-típusú szabadgyököket, melyek a szervezet megfelelő működéséhez elengedhetetlenek, nem semlegesíti.
A Matuzálem különleges flavonoid komplex
Az ősi molekulákat a növények folyadék-alakban tartalmazzák, a végtermékei a növények anyagcseréjének és fotoszintézis által keletkeznek bennük. A molekulák fő funkciója, hogy védjék a növényt mindenféle ártalmaktól.
A Matuzelam olyan tudományosan ellenőrzött magas hatékonyságú flavonoid komplexum, melyet szabadalom véd. A készítés során olyan technológiát alkalmaznak, mely hozzájárul ahhoz, hogy az ősi molekulák megőrizzék eredeti állapotukat a Matuzalem izotóniás oldatában. Tehát a molekuláknak, amelyeket a feltáró (fermentációs) folyamat végén nyernek ki, az elektromos töltése egyensúlyban van, tehát mindvégig megőrzik alapvető egyensúlyi állapotukat. Ennek köszönhető, hogy a molekulák az emberi szervezetbe jutva pont úgy viselkednek, mint az anyaszervezetben és nekilátnak az egyensúlyi helyzet megteremtéséhez.
Az ősi molekulák, melyek a Matuzsálem tabletta fogyasztásával a szervezetbe jutnak és annak sejtjeivel intelligens módon kommunikálnak, elsődleges feladatként visszaállítják a sejtek egyensúlyi helyzetét és meggátolják a mutálódott, degenerálódott sejtek további szaporodását. Mivel kis molekulatömeggel rendelkeznek, szabadon tudnak átjutni a sejtek citoplazmáján és így az egyensúlyi helyzetből kibillent sejteket, valamint azok alkotórészeit újra egyensúlyi helyzetbe állítják vissza a szabad elektronjaik által. Ennek eredményeként visszaáll az az arany középút, mely a sejtek közötti megfelelő információáramlást és a sejtek helyes működését biztosítja.
A Matuzalem a benne lévő rengeteg szabad elektron által képes befogni vagy kifogni a káros atomokat, molekulákat, molekula részecskéket, melyek szabadgyökökkel rendelkeznek. A molekulák képesek elektron leadásra is az egyensúlyi állapot megteremtése során, vagyis a sejtekből nemcsak elvenni, hanem hozzáadni is tudnak elektronokat.
Szedési javaslat
Javaslatok a Matuzalem fogyasztásához. Mennyit fogyasszunk a Matuzsálemből?
Matuzálem rendelés
Rendelje meg még ma a Matuzalem tablettát, ingyenes kiszállítással
Vélemények
Fogyasztók véleményei a Matuzalem tabletta fogyasztása után.
Matuzalem Gyógyhatások
Olvassa el, hogy milyen esetekben segíthet a Matuzsálem tabletta Önnek is.
A Matuzalem tabletta
A tabletta fogyasztását megkönnyíti, hogy szagtalan és íztelen. A hagyományos antioxidáns készítményektől különbözik abban, hogy az előállítása során alkalmazott technológia, valamint beltartalmi érték és hatásfok szempontjából is egyedülálló, így például alkalmazása során nincs szükség katalizátorként C-vitaminra.
A Matuzsálem tabletta neve az állatkísérletek során elért eredményekből ered. A kísérletben alkalmazott állatok életciklusa átlagosan egy év körüli. Azok az állatok azonban, melyeknél a Matuzalem oldatot alkalmazták, még 14 hónaposan is jó egészségben voltak, sőt a két éves kort is elérték a kutatók megdöbbenésére. Olyannyira aktívak voltak, hogy védőeszköz nélkül nem lehetett hozzájuk benyúlni a ketrecbe.
A két fajta Matuzsálem tabletta
Matuzsálem Internál
Tabletta belső fogyasztásra.
A Tablettát le kell nyelni, a gyomorban szívódik fel a Matuzsálem.
Matuzsálem Sublingual
Tabletta nyelv alá.
A Tablettát el kell szopogatni, a nyelv alatt a nyálkahártyán szívódik fel a Matuzsálem.
Az állatok megnövekedett élettartama alapján nevezték el az oldatot Matuzalemnek, mely név a Bibliából ered és az Ószövetség szerint Matuzsálem, a leghosszabb ideig élt ember a maga 969 évével.
A Matuzsálem molekulái nagyfokú védelmet biztosítanak a sejteknek és tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy a degenerációs hatásoktól is megvédik őket. A molekulák védelmi tulajdonságát és kiemelkedő antioxidáns hatásukat – főkét a kifogó kategóriában – tudományos intézetekben végzett vizsgálatok és kutatások alapján mérésekkel igazolták.
A Matuzalem tudományosan igazoltan, a sejtmagban található DNS-t is meg tudja védeni, képes megakadályozni annak károsodását és helyre tudja állítani a sejtek molekuláinak elektromos töltését, az egyensúlyi állapotukat a szabad elektronok által.
A Matuzalem hatóanyaga 10,5-szerese az eddig ismert leghatékonyabb antioxidánsénak, az E vitaminnak.
A Matuzalemet fogyasztók – betegek és egészségesek egyaránt – nagy változásokat tapasztalhattak. Életminőségük jelentősen javult és több alkalommal az előre kilátásba helyezett műtéti beavatkozásra sem volt szükség a Matuzalem fogyasztása után. Előfordultak olyan esetek is, amikor a legrettegettebb kór következményeit is sikerült megelőzni, erről az érintettek írásos nyilatkozatban számoltak be.
Megoldottak olyan egészségügyi problémát is, melyre a hagyományos terápia hatástalan volt. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Matuzalem fogyasztásával az orvosok által előírt gyógyszerek természetesen nem hagyhatók el, sőt a Matuzalem kimondottan emeli a gyógyszerek gyógyító hatását és a mellékhatások egy részét is képes semlegesíteni.
A Matuzalem tulajdonságai
Doboz tartalma: 30 darab 240mg-os tabletta
Minőségét megőrzi: a csomagoláson feltüntetett (hónap, év) hónap végéig
Tárolás: Száraz, hűvös helyen, 20 C-alatt, gyermekektől elzárva tartandó
A termék minőségét tanúsítja: Cseh Köztársaság Állami Egészségügyi Intézet, Prága
Minőségtanúsítás száma: 17-120/077
Összetevők: Fermentált fekete teából készült flavonoid-kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta, tömegnövelő szerek: izomalt, hydroxypropilmethylcellulóz. Csomósodást gátlók: mikrokristályos cellulóz, magnézium sztearát, talkum. Stabilizátorok: polyvinylpyrolidon. Színezék: karamell, titán dioxid.
A Matuzsálem előállítása EP 1999935267.7 szám alatt szabadalmaztatott (név, gyártástechnológia, molekula) nanotechnológiával történik. Töménysége igazodik az élettani folyamatokhoz.
Fogyasztás előtt és után, ajánlott 20 percig nem fogyasztani más ételt, italt.
Figyelem: a készítmény felnőtteknek készült, a napi javasolt mennyiséget ne lépje túl.
Szedési javaslat
Javaslatok a Matuzalem fogyasztásához. Mennyit fogyasszunk a Matuzsálemből?
Matuzálem rendelés
Rendelje meg még ma a Matuzalem tablettát, ingyenes kiszállítással
Matuzalem Tapasztalatok
Olvassa el, hogy milyen esetekben segíthet a Matuzsálem tabletta Önnek is.
Vélemények
Fogyasztók véleményei a Matuzalem tabletta fogyasztása után.
Információk a Matuzálemről
Rák eseténKüzdjön a rák ellen hatékonyan, a Matuzalem flavonoid komplex-el.
Öregedésgátló hatásLassítsa le sejtjeinek öregedési ütemét, maradjon hosszan fiatal.
GyógyhatásokA Matuzsálem tabletta gyógy- hatásainak részletes bemutatása.
Immunerősítő hatásA Matuzsálem tabletta igazoltan erősíti az immunrendszert.
Antioxidáns hatásA flavonoidok erős antioxidánsok, bennük rejlik a hosszú élet titka.
Rák ellen táplálkozássalA hosszú élet alapja a tudatosan is egészséges táplálkozás elérése.
Rákkezelés, Rákgyógyítás
AgydaganatAz agydaganat jelei, az agydaga-natok tünetei, agytumor kezelés.
BélrákA bélrák kialakulásának okai, a bélrák tünetei, bélrák kezelés.
BőrrákA bőrrák tünetek, a bőrrák tünetei, bőrrák kezelés, gyógyítása.
GyomorrákA gyomorrák tünetei, a gyomorrák jelei, a gyomorrák kezelése.
HasnyálmirigyrákA hasnyálmirigy daganat tünetei, a hasnyálmirigyrák kezelése.
HererákA hererák tünetei, a heredaganat jelei, a hererák kezelése.
HúgyhólyagrákA húgyhólyag daganat kezelése, húgyhólyagrák tünetek, gyógyítás.
LeukémiaA leukémia tünetei és kezelése, leukémia gyógyítás.
MájrákA májdaganat kialakulásának okai, a májrák tünetei és kezelése.
MéhrákA méhrák kezelése, a méhrák tünetei és megelőzése, gyógyítása.
MellrákA mellrák kialakulása, a mellrák tünetei, jelei, mellrák gyógyítás.
NyelőcsőrákA nyelőcsőrák tünetei és kezelése, nyelőcső rák gyógyítás.
Nyirokmirigy rákA nyirokmirigy daganat kialakulása, a nyirokmirigyrák kezelése.
PetefészekrákA petefészekrák tünetei, kezelése, a petefészek rák megelőzése.
ProsztatarákA prosztatarák tünetei és kezelése, a prosztata rák gyógyítása.
TüdőrákA tüdőrák megelőzése, a tüdőrák tünetei és kezelése, gyógyítása.
VastagbérákA vastagbél daganat tünetei, a vastagbélrák kezelése, végbélrák.
Árak, Engedmények
Matuzalem Internal
Tabletta melyet le kell nyelni, a gyomron keresztül szívódik fel.
Matuzalem Sublingual
Tabletta melyet el kell szopogatni, a szájon keresztül szívódik fel.
| 1 darab 1 hónap |
20.000 forint |
| 2 darab 2 hónap |
39.000 forint Kedvezmény: 1000 forint |
| 3 darab 3 hónap |
58.000 forint Kedvezmény: 2000 forint |
| 4 darab 4 hónap |
77.000 forint Kedvezmény: 3000 forint |
| 5 darab 5 hónap |
96.000 forint Kedvezmény: 4000 forint |
| 6 darab 6 hónap |
115.000 forint Kedvezmény: 5000 forint |
7 tudományosan igazolt tény
A kutatások és kísérletek alapján levonható következtetések:
1. A készítmény képes egyensúlyozni a szabad gyögyök káros hatásait.
2. A Matuzalemnél átlagosan kimutatható, a vízben oldódó E-vitamin aktivitásának 10,54-szerese, a TAS vegyület-szorzatból származó organikus gyök alkalmazása esetén.
3. A Matuzsálemnál nagyobb mértékben a scavenger, mint a Traping aktivitás mutatható ki.
4. A Matuzalemnél a Trolox scavenger aktivitásnak legalább 5,5 szerese mutatható ki.
5. A Matuzsálemnál a Traping aktivitás a Trolox értékének csupán a 0,87 szerese.
6. A Matuzálenél kimutatható a szuperoxid diszmutáz aktivitásának 0,67 szerese.
7. A készítmény képes meggátolni a szuperoxid által indukált DNS hasadást. 0,01 mmol/l töménységben körülbelül 57%-ban gátolja a DNS hasadást.
A felhasználásról:
1. A tablettát a fóliából történő kibontás után, bő vízzel fogyasszuk el.
2. A szavatossági idő, csak az előírásoknak megfelelően tárolt termékre vonatkozik.
Az oldalon lévő szövegek és képek másolása jogi következményekkel jár.
+36 70 / 7733 059
Rendeljen most!
Ahol segíthet a MatuzalemTársoldal »
www.biomax.huTársoldal »
www.mehpempo.hu Matuzsalem.eu © Minden jog fenntartva
